Mint a zenekar szinte valamennyi tagjának, nekem is van „civil” foglalkozásom: agrármérnök-biológusként dolgozom. A növényi betegségek elleni védekezés kutatása mellett szerencsére jut idő a legfontosabb kedvtelésemre, a zenélésre is. Az Invocatio zenekarhoz gitárosunk, Naszádi Gábor hívására csatlakoztam. Korábban egy katolikus plébánia ifjúsági ének- és zenekarában is játszottam, így nem volt nehéz azonosulnom a zenekar egyik fő célkitűzésével: az előadásmód tekintetében mára kissé „porossá” váló, de amúgy gyönyörű dallamú református egyházi népénekek és zsoltárok zenei modernizálásával, ennek a tradicionális egyházzenének a hívő ifjúsággal való megkedveltetésével. Kezdettől fogva tetszett a zenekaron belüli felszabadult légkör mellett a repertoárunk sokszínűsége, ill. kettőssége. Sokszínű ez a repertoár annyiban, hogy többféle zenei stílusból (egyházzene, reneszánsz, magyar népzene, jazz, rock, stb.) táplálkozik. Zenénk kettős volta pedig abból adódik, hogy van vallásos, ill. „profán” repertoárunk is. Ez a kettősség más szempontból is jellemző a zenekarra: a tagok közel fele-fele arányban katolikus, ill. református családi háttérrel rendelkeznek, ami számomra azért is fontos, mert szűkebb családomban is egymás mellett van jelen mindkét vallási tradíció.
Kollár Attila
Orvosi hivatásom mellett a zene már régen nagyon fontos szerepet tölt be az életemben. Az általános iskolai zenetanulás, furulyázás, énekkari éneklés után gimnazistaként találtam rá „igazi” hangszeremre, a fuvolára. A zenei stílusok nagyon széles skálája foglalkoztat (teljességre nem törekedve): J.S. Bach, F. Mendelssohn fantasztikusan tartalmas zeneműveitől kezdve a mai modern, progresszív zenei irányzatok (csak néhányat említve: Jethro Tull, Kansas, Saga, Marillion) is a kedvenceim közé tartoznak. Naszádi Gábor barátommal a gimnazista évek alatt kezdtünk együtt zenélni. Ő gitározott, én fuvoláztam. Az instrumentális, progresszív rockzene nagyon fontos kapcsolódási pont volt - és azóta is folyamatos – zenei érdeklődésünkben. Kezdeti zenei próbálkozásaink, első közös kompozícióink is ehhez a zenei világhoz kapcsolódtak. Később, az orvosegyetemen eltöltött évek alatt hál’ Istennek a Solaris együttes tagjaként volt lehetőségem zenei tálentumaimat is kibontakoztatni, zenészbarátaimmal sokat koncertezni és egyre jobban beletanulni a stúdiómunkákba is. A későbbi zenekari átalakulással a Napoleon Boulevardban eltöltött sikeres évek is számomra nagyon emlékezetesek és fontosak. Családom szeretete, zeneszeretete nagyon fontos hátteretet jelent a további zenei elképzeléseim megvalósításában is. Mostani zenésztársaimmal és barátaimmal a legfontosabb ajándéknak érzem, hogy a hitbeli kapcsolódási pontokon keresztül nagyon hamar sikerült megtalálni a közös zenei nyelvet mind a saját kompozícióinkban, mind a református zsoltár és énekfeldolgozásainkban is.
Kornis Ferenc
Pitagorasz szerint az egész teremtett világ harmóniája számviszonyokon, azok rendezettségén, arányosságán alapul. Ennek a rendezettségnek talán legszebb kifejezői a zenei harmóniák, hangzások, melyek a természetben tőlünk függetlenül is folyamatosan jelen vannak és működnek. Hogy mindebből megtapasztaljunk valamit, elég kiülnünk egy patak partjára, egy erdei tisztásra vagy hegyoromra, és szemlélni a körülöttünk lévő- illetve bennünket is átható valóságot. Abban látom fő feladatunkat, hogy a létezés ezen zenei összefüggéseiből a magunk egyszerű és tökéletlen módján mi is megjelenítsünk valamit, és ezt minél érthetőbb formában mutassuk be, adjuk át környezetünk számára. Számomra az ütőhangszerek azok az eszközök, melyek segítségével leginkább képes vagyok kifejezni azt, amit nekem a zene jelent. Gyermekkorom óta vonzódom az ütőhangszerekhez, doboltam iskolapadon, befőttesüvegek tetején, lépcsőkorláton, bútorokon, mindenen. Itt az együttesben a barátaimmal zsoltárfeldolgozásokat és saját szerzeményeket játszunk, melyekhez igyekszem hozzáadni egyéni zenei elképzelésem által azokat az értékeket, amelyek az együttes hangzás által, remélem visszatükröznek valamit abból a harmóniából, melyet az egész teremtett világ hordoz.
A zenéhez fűződő viszonyom meghatározóan végigkísérte eddigi életemet. Igazából kreativitásom megélésének egyik lehetőségét látom benne. Új hangzások, harmóniák, hangszerelések – ezek izgattak gyerekkorom óta. Hatévesen kezdetem hegedülni, majd mindenféle hangszer következett: furulya, trombita, gitár. Szokatlan módon egész kis koromtól szerettem a szolfézst, azon belül is az összhangzattant és a zeneelméletet. Később, az egyetemen tudománytörténetből tanultuk, hányan próbálták már a világharmóniát kutatva a matematikát, a csillagászatot és a zenét kapcsolatba hozni (pl.: szférák zenéje). Engem sem hagyott hidegen ez a nagy összefüggés-kutatás. Az egyetem után a budapesti konzin tanítottam többek között zeneszerzős növendékeknek a hangtan fizikai alapjait. Sokszor én is a magyarázatok közben értettem meg, hogy miért temperálják a zongorát, vagy hogy az állóhullámok interferenciájának mi köze van a konszonáns és disszonáns hangközökhöz. Természetesen nem lehet a muzsikát hullámtanra korlátozni, mert legalább ilyen fontos az emberi érzelmekre tett hatása. Szabálykerülő énem hamar rábukkant azokra a zenei kísérletezésekre, amelyeket másolva, utánozva kerestem a bennem leképződött világ zenei megfelelőjét. Fontos gyökér még az életemben a rajongó tizenéves istenkeresése, amely több vargabetű után a református tradíciók kikötőjében ért révbe, de mindent folyton megkérdőjelező vívódásaimat sem titkolom. Ezekből egyenesen következik az Invocatio formációban betöltött szerepem: egyéni hangzás, izgalmas harmóniák, régi, „kipróbált” dallamok újraöltöztetése, meghagyva azok eredeti küldetését. Nevezhetnénk ezt akár kísérletezésnek is! Miért ne? Úgy érzem, egyre inkább kezdjük közösen megtalálni azt a „hangot”, amelyért Karinthy artistája a leglélekvesztőbb módon felment a cirkuszi kupolába, hogy eljátszhassa a publikumnak.
